Áprilisi összegző

Sziasztok! 😊

Áprilisban úgy alakult, hogy három könyvet is el tudtam olvasni, ráadásul különböző műfajokban, melyek mindegyike egyedi élményt nyújtott számomra. Úgy gondoltam, hogy most a szokásos heti könyvajánló helyett egy összegzőt hozok nektek, amikben röviden elmesélem, nekem milyen élmény volt ezeket a könyveket olvasni. 📚 Mivel az oldalak számát is szeretném feltüntetni a könyvek mellett, fontosnak tartom megemlíteni, hogy ezeket a könyveket eredeti nyelven, angolul olvastam, Kindle készüléken. A történetek rövid ismertetése spoilert tartalmazhat.

  1. Rebecca Yarros – Onyx Storm / Ónixvihar

Rating: 5 out of 5.

Oldalak száma: 758
Műfaj: Fantasy, Romantasy

A történet röviden:

A történet középpontjában továbbra is Violet Sorrengail áll, aki a háború előtti világban próbálja megmenteni szeretteit és hazáját. A könyv az előző kötetek eseményei után veszi fel a fonalat, és új kihívások elé állítja a szereplőket. Violet és csapata küldetést kap, hogy szövetségeseket találjanak és egy elveszett, hetedik sárkányfajtát, az irideket, felkutassák. A küldetés során új területeket fedeznek fel, és szembesülnek a venin hatalom növekvő fenyegetésével. Xaden, Violet szerelme, veninné válik, ami új kihívások elé állítja kapcsolatukat és a háború kimenetelét. Vajon sikerül Violetnek megmenteni Xadent, a szeretteit és a hazáját?

Vélemény:

Számomra az idei év eddigi legmeghatározóbb könyvsorozata mindenképpen Rebecca Yarros – The Empyrean sorozata volt, és nem volt ez másképp a sorozat harmadik részével sem, az Ónixviharral. A vegyes értékelések ellenére nekem nagyon tetszett ez a könyv, mivel a Yarros által felépített világot még jobban megismerhettük a szereplők utazásai által, és a három könyv közül szerintem ezen a történeten tudtam a legtöbbet nevetni is. A párbeszédek viccesek, a karakterek fejlődnek, és a fantáziavilág kitárulkozik előttünk.

2. Lynn Painter – Nothing Like The Movies

Rating: 2.5 out of 5.

Oldalak száma: 442
Műfaj: Romantikus

A történet röviden:

Lynn Painter Nothing Like the Movies című regénye a Better Than the Movies (Jobb mint a filmeken) folytatása, és 2024 októberében jelent meg. A történet középpontjában Liz Buxbaum és Wes Bennett állnak, akik a középiskolás évek után egyetemistaként találkoznak újra. Két évvel a szakításuk után mindketten saját életüket próbálják építeni, de a múlt árnyai és az egymás iránti érzéseik továbbra is jelen vannak.

A regény elején Liz és Wes két évvel a szakításuk után újra találkoznak a UCLA-n. Wes visszatért a baseball csapathoz, míg Liz egy filmes produkciós cégnél kezdett dolgozni. Bár mindketten próbálnak továbblépni, a közös múltjuk és a közöttük lévő vonzalom nem hagyja őket nyugodni. Wes elhatározza, hogy visszanyeri Liz szívét, de Liz új barátot talál, Clarkot, aki segít neki elterelni a figyelmét Wesről. A történet során mindketten szembesülnek a múltjukkal, feldolgozzák a gyászt, és próbálnak újra egymásra találni.

Vélemény:

Úgy döntöttem, elolvasom ezt a könyvet, mivel a Jobb mint a filmeken című könyv tetszett. Azt kell azonban mondanom, hogy nekem a Nothing Like The Movies című könyv elég csalódás volt. A cselekmény gyakran vontatottra sikerült, és túl sok időt töltöttünk a szereplők belső vívódásaival, miközben a valódi konfliktusok és izgalmak háttérbe szorultak. Bár a könyv próbálja felépíteni a romantikus feszültséget, a klisészerű megoldások és a túlzottan sablonos karakterek miatt a könyv inkább csalódást okozott, mintsem szórakoztatott volna.

3. Freida McFadden – The Housemaid / A téboly otthona

Rating: 4 out of 5.

Oldalak száma: 329
Műfaj: Pszichológiai thriller

A történet röviden:

Freida McFadden The Housemaid, avagy A téboly otthona című regénye egy pszichológiai thriller, amely egy fiatal nő, Millie Calloway történetét meséli el, aki bűnügyi múltja ellenére házvezetőnői állást kap egy gazdag családnál.

Miután Millie kiszabadul a börtönből, és egy ideig nem talál munkát, egy házvezetőnői állást kap a Winchester családnál. A házban hamarosan furcsa dolgok történnek: a feleség, Nina, egyre kiszámíthatatlanabb, míg férje, Andrew, kedves és figyelmes. Millie és Andrew között vonzalom alakul ki, és viszonyba kezdenek. Amikor Nina rájön, Andrew elhagyja feleségét. Azonban Millie hamarosan felfedezi, hogy a házban nem minden az, aminek látszik.

Vélemény:

Ez a könyv egy kellemes meglepetés volt számomra. Ritkán olvasok thrillert, viszont ez a könyv nagyon olvastatta magát. Tetszett a könyv felépítése, hogy több szereplő szemszögéből ismerhetjük meg a történetet, illetve, hogy rövidek a fejezetek.

A cselekmény egyáltalán nem volt kiszámítható, a könyvben található váratlan fordulatok és meglepő csavarok folyamatosan fenntartják az érdeklődést, miközben a feszültség és a titkok egyre inkább elérnek a történet mélyebb rétegeibe. Külön tetszett, hogy a thrilleren belül is pszichológiai thrillert kaptunk az írónőtől, így még izgalmasabb volt számomra arról olvasni, hogy mikre képes az emberi elme.

Összességében az április szerintem olvasás szempontjából egy nagyon jól sikerült hónap volt. 📖 Összesen 1529 oldalt olvastam, és izgalmas történeteket ismerhettem meg.

Ti olvastátok ezek közül valamelyik könyvet? Nektek hogy tetszett? Írjátok meg a kommentekben! 😊👇

Hozzászólás